Otthonunk Bakonykúti Egyesület


A mi rövid történetünk:

2007.júliusában egy KDTKÖFE hirdetményéből értesültünk az Inotai hulladékégető tervéről. A felismerés, hogy békés tiszta környezetünk drasztikusan megváltozhat azonnali tettre késztetett bennünket.Falugyűlést szerveztünk és meghallgattuk a Várpalotai egyesületet, a Humusz munkacsoportból, a Gaja Egyesületből szakembereket és a Hulladékgazdálkodási Társulás megbízott program szervezőjét is az égetés hatásairól, valamint a kialakult helyzetről.

Összefogtunk, egyesületet alapítottunk. Az egyesület bejegyzése 2007.augusztusában történt meg. Alapvető céljaként mind a tagok, mind egyéb társadalmi szervezetek, civil kezdeményezések segítése, képzés kapcsolattartás, érdekképviselet ellátása, rendezvényszervezés, valamint sajtómegjelenés biztosítása. Az egyesület célja továbbá a természetvédelem, állatvédelem, környezetvédelem Bakonykúti és kistérsége határain belül, a környezetvédelmi, egészségügyi, népszerű tudományos ismeretterjesztés, építészeti és kulturális örökség megóvása kulturális egészségügyi szabadidős hobbitevékenység. Az eltelt rövid idő alatt az alábbi munka zajlott:


Hulladékgazdálkodással kapcsolatban

  • Falugyűlés szervezés,
  • Média felkeresés -Várpalotán-,
  • Szórólapok készítése és terjesztése Bakonykúti és a környező(Nádasdladány, Csór, Iszkaszentgyörgy, Isztimér…) települések lakosainak tájékoztatására,
  • Környező települések önkormányzatának megkeresése tájékoztatása a hulladékégetés veszélyeiről-
  • Más, nem égetős hulladékgazdálkodási rendszerek felkeresése, üzemeltető szakemberek meghallgatása,
  • Újságcikkek megjelenítés, (Magyar Hírlap, Fm hirlap)
  • Szomszédos települések környezetvédő lakosainak felkutatása és segítése pl.Csóron a létesítendő hulladékgazdálkodási tervről falu fórum szervezés és azon való részvétel,
  • Demonstráció szervezés a hulladék égetés ellen,
  • Fellebbezés a Környezetvédelmi hivatalnál a hulladékégető egységes környezethasználati engedély kiadása ellen,
  • a Gaja Egyesület támogatásával az érintett térség ivóvíz szolgáltatóinak felkeresése, tájékoztatása.
  • Tudományos konferencia szervezése.

Tájékoztatás

  • Az egyesületi tagok és a falu lakosainak tájékoztatására újság szerkesztése mely 2 havonta jelenik meg.
  • Ugyancsak a tájékoztatás segítésére a Gaja egyesülettől kapott, illetve sokszorosított ”Globalizáció” című újság terjesztését vállaltuk fel.

Falu szépítés, fejlesztés

  • Hulladék gyűjtés a falu külterületén,
  • Falu határában lévő kereszt környékének rendbetétele, bozót irtás, fa és bokor ültetés,
  • Ökofalu megvalósítása érdekében tanulmányút szervezése Ausztriába.
  • Tapasztalatokról beszámoló a lakosoknak.
Kultúra
  • Pünkösdi fesztivál szervezése. A faluban élőknek és hozzátartozóknak opera, népzene és tánc bemutató.
Tagjaink: magánszemélyek, 55 fő. Bakonykúti és a faluhoz kötődő személyek.
  • Raboczki Csaba számítástechnikai szervező és reklám szaküzemgazdász Bakonykúti
  • Varga Jánosné, Győrffy Elza tanító, festő Bakonykúti
  • Tóth János építőmérnök, Székesfehérvár
  • Kreszán Valéria agrármérnök, Bakonykúti
  • Kertész Lórántné csatornázás-szennyvíztisztítás szakümérnők, Bakonykúti
Eddig röviden ennyi.

Bakonykúti 2008.05.28.

Otthonunk Bakonykúti Egyesület